Tegnap még október volt, ami egész más októberben kék az ég, novemberben szürke, októberben a Poets of the Fall a zenei hangulat, novemberben dark és gótság, Sopor Aeternus és a jó öreg Apocalyptica, illik is a varjakhoz és a fekete szövetkabáthoz.
Ma pedig az emlékezés napja van.
A természet lassan elalszik, meghal télire, és halottainkra gondolunk ezen a napon, mert mi sem bizonyítja jobban azt, hogy élünk, mint hogy képesek vagyunk visszaemlékezni rájuk, akik már elmentek, ki tudja, hova.
Nézem a gyertyalángot.
Hogy is van? Elriasztja az ártókat, a jókat vezeti? Köszönöm, én ma este megvagyok egyedül, majd máskor beszélhetünk, kösz, hogy benéztetek.
A dédanyám lehetne itt, állítólag szerette ezt a várost, itt is halt meg, de őt sok más lángocska várja, pár kerülettel arrébb például.
Vannak rokonaim itt Pesten, de nem találkozunk, nem járunk össze.
Család, szélesebb család nélkül sikerült szocializálódnom, nem mondom, hogy hiányzik, most jó így magamban, mindenesetre fura.
