November 1.

Észrevétlenül kúszott be a november az idén.
Tegnap még október volt, ami egész más októberben kék az ég, novemberben szürke, októberben a Poets of the Fall a zenei hangulat, novemberben dark és gótság, Sopor Aeternus és a jó öreg Apocalyptica, illik is a varjakhoz és a fekete szövetkabáthoz.

Ma pedig az emlékezés napja van.
A természet lassan elalszik, meghal télire, és halottainkra gondolunk ezen a napon, mert mi sem bizonyítja jobban azt, hogy élünk, mint hogy képesek vagyunk visszaemlékezni rájuk, akik már elmentek, ki tudja, hova.
Nézem a gyertyalángot.
Hogy is van? Elriasztja az ártókat, a jókat vezeti? Köszönöm, én ma este megvagyok egyedül, majd máskor beszélhetünk, kösz, hogy benéztetek.
A dédanyám lehetne itt, állítólag szerette ezt a várost, itt is halt meg, de őt sok más lángocska várja, pár kerülettel arrébb például.
Vannak rokonaim itt Pesten, de nem találkozunk, nem járunk össze.
Család, szélesebb család nélkül sikerült szocializálódnom, nem mondom, hogy hiányzik, most jó így magamban, mindenesetre fura.

Keresem a helyemet, hogy majd engem is hívjanak gyertyalángok november elsején, ha eljön az az idő, nem szeretnék egyedül lenni a sötét őszben.

This is the life

Oké, egy hónapon belül a második állást fogyasztom. Eddigi tapasztalataim alapján, vagy idegrendszerre káros, esténként sírós, vagy futószalag (gyári vagy teszkós) minimálbérért, esetleg szexsszel belépős a kínálat.
Rendben, hogy egy masszázsszalonban a masszázs tág fogalom, csakhogy ha az ügyfelekkel tilos a szex, akkor a főnök se várja el, hogy az újak térdre hulljanak előtte. Kb.
Más, nőibb szempontból még nem elemeztem ki magamban a helyzetet.
Esetleg, hogy a betanulási időszakban eddigi pályafutásom legszebb női melleivel szembesülhettem a kedves ott dolgozó lányok által. Legalább ezért megérte...

Éjfél felé

Egyedül vagyok.
A szobában, a lakásban ébren, körülvesz a csend, hallom az esőt az ablakon.
Leonard Cohen duruzsol hozzá, In my secret life.

Jó éjt.

Vasárnap

Lustálkodós délelőtt. Nyolckor ébresztett a mobilom, ravaszul az sms zenéjével, hogy azt higgyem, action van, felkelni mégsem sikerült. 

Reggelre alakul ki az ideális állapot az ágyban, éjszaka öntudatlanul sikerül tökéletesen leszigetelni a talpakat a takaróval, a párnák beálltak, egy részük finom hűvös. Mmm, ki akar ilyenkor felkelni? Csak még öt perc mindenkinek belefér. 

Ki kell élvezni, át kell élni a szundi szabadságát, ugyanúgy, mint az őszi napfényt, a felhők mintázatát, az utcán találkozó pillantásokat, merni kell mosolyogni és élvezni. 

Ez a sok-sok szépség mind ott van előttünk reggelente, nem kerül semmibe, csak tudni kell észrevenni is befogadni őket. 

A pillanatnyi kezdet

Üdv, Brigi vagyok. Kb. most értem el azt a nőt, aki lenni akartam, és kicsit megtorpantam. Van-e tovább, hogyan tovább, mivel, és főleg kivel.
Épp egy depresszív korszakom élem, de ne tessék megijedni, nem lesz ez mindig így, vagy ha mégis, akkor én szóltam, és elkiabáltam.

Szóval, első bejegyzés.
Hmm.
Hm-hm.

Azt hiszem, a mai este lendülete csak erre futotta, megyek inkább alkotni, jahm, azt is szoktam, de erről majd később.

Pá, drágáim.